Szalagavató! Ez persze mindenkinek mást jelent: az igazgatóságnak és a tanároknak folyamatos szervezkedést, a végzősöknek izgalmat, várakozást és hónapokig tartó felkészülést, a 11.-es segédeknek ugrálást, szervezést, pakolást…A 2011.12.02-án megrendezett szalagavató nagy izgalmat jelent mindenki számára. Korán reggel a végzősök már a Budaörsi Sportcsarnokban gyakorolják a táncokat, majd a megérkezett 11.-es segédeket ugráltatják, irányítják. Ilyenkor mindenkire hatalmas teher nehezedik, hiszen ez a főpróba, itt már mindennek rendben kell menni. De ez az a pont, ahol soha semmi nem megy.
- Én például a főpróbán nem izgultam a tánc miatt. Viszont a hajam miatt, azért, hogy kész leszek és visszaérek-e, nehogy otthon hagyjak valamit, ezekért igen. Ideges voltam azért, hogy minden rendben menjen, és végre vége legyen. Majd mikor vége lett, azt kívántam, bárcsak soha ne lett volna vége. Hiányozni fognak a táncpróbák.- mondta az egyik végzős táncpartnere, Amanda.A 11.-esek a főpróbán nem nagyon tudtak mit segíteni, hiszen nem volt kit leültetni a büféhez, még csak a bevásárlás volt meg, öltöztetni nem kellett, hiszen csak a cipőt vették fel. Mikor vége lett a főpróbának, mindenki rohant haza átöltözni, fodrászhoz, sminkeshez, ruhát próbálni.
5-kor mikor mindenki megérkezett, az ültetők a végzősök családtagjait kísérték a helyükre, a büfében már a szépen megterített asztalon várta a süti és az üdítő a családtagokat és tanárokat, a ruhatárnál kígyózó sor, a színpadmester ide-oda rohangál, az öltöztető villámsebességgel fűzi a bevonulós fűzőt. Ilyenkor persze elengedhetetlen egy-két kiborulás, hiszti, ami itt is megvolt: hárman otthon hagyták a bevonulós ruhájukat, valakinek nem volt kész a haja, a sminkje, többek nem voltak még felöltözve. Ezeket persze a tanárok és az öltöztetők hamar megoldották. Miután minden kabát a helyén a szülőkkel együtt, a végzősök rajtra készen, elkezdődik a várva várt pillanat, a bevonulás, mindenki végigvonul, a szülők csillogó, könnyes szemmel fényképezik, videózzák gyermeküket.
Ezután a végzősök énekkel búcsúznak tanáraiktól.
Majd az ötletesebbnél ötletesebb táncokon mulatnak nagyokat, csodálkoznak.
És ha még nem csodálkoztak volna eleget, nem lett volna elég a sok humoros tánc, jött a tanárok produkciója.
A következő valószínűleg minden anyuka legkedveltebb része: a keringő. Gyönyörű ruhák, sminkek, frizurák és párok. A ruhák mesebeliek. Irigyeltem őket, hogy ilyen szépek, és hogy nekem még egy évet kell várnom, hogy ilyen szép ruhába pöröghessek. A tánc után a szalagavató összeroppantós, csókolgatós részét csak az érintettek élvezték.
Miután mindenki csinált mindenkivel képet, a végzősök átöltöznek az afterpartis ruhájukba, elbúcsúztak szüleiktől, és már indultak is a hatalmas limuzinokkal. Miután körbejárták a város nagy részét, a híres limuzin előtt állók, és a tökéletesen boldog képek is elkészültek, irány a szórakozóhely és a hajnalig tartó lazítás! Az odajutás kicsit lassú volt, mert a limuzin csak fél 10-re jött, de ez sem vette el kedvünket, és egy fergeteges bulit csaptunk már a kocsiban. A helyszínnel és a hangulattal nem volt baj. :D Nagyon jó volt látni, hogy végre megint együtt bulizik a társaság, és lehet, hogy több ilyen nem lesz, hogy mindenki ott van, és jól érzi magát. A tanárok hihetetlenül lazák és jó fejek voltak, örülök, hogy ott voltak és velünk ünnepelték a végzősöket – mesélte Amanda. Egy végzős így vélekedett a partiról: „Nagyon jól éreztem magam, a hely, a hangulat leírhatatlanul jó volt. A szervezés profi volt. Örülök, hogy együtt voltunk és együtt bulizhattunk, minden úgy sikerült, ahogy terveztem.További képek a Bethlen Gábor Újreál Gimnázium honlapjának galériáján, itt.
KP



